Családi nyaralás becsülethallal
Szóval igen, volt egy kis tengeri peca is a családi nyaralásba csempészve. Persze hiába, hogy családi nyaralás, a horgászember, ha víz közelébe kerül, mindenképp kíváncsi, milyen halakat tudna kivarázsolni a vízből. Nekem mondjuk a tengeri peca teljesen ismeretlen műfaj.
Hát, tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni, akkor maga a tengerparti nyaralás, mint olyan, nem az én műfajom. Kicsit uncsi nekem a mediterrán lustulás. Persze a tenger jó! Jót tesz testnek, léleknek, idegrendszernek, libidónak… és nagyon élveztem is. Ez most arról szólt, hogy Momó kislányom még nem látta a tengert és most, hogy már hat éves, úgy gondoltuk fel is tudja már fogni, mi a különbség a Balaton és a tenger között. Egy kisgyereknek teljesen mindegy, hogy bányató, Tiszapart, vagy tenger. Egyszerűen, mert még sokkal kisebb léptékekben fogja fel a világot és amúgy is, épp annyi kincset lehet gyűjteni a Tisza parton, mint a tengeren. Most, hogy hat éves lett, már valóban érzékeli és fel is fogja a különbséget. Ezért úgy döntöttünk, az idén a nyaralásba belefűzzük a tenger világát is. Nekem mondjuk három feltételem volt az üggyel kapcsolatban; jó társaság, tömeg-mentes hely és közvetlen tengerparti terasz, ahonnan flesselgethetünk esténként a tengert bámulva.
A Horvát Raab sziget egyik legtávolabbi csücskében kötöttünk ki, barátainkkal. Közel is van, néhány óra alatt ott voltunk és nemcsak az én feltételeim teljesültek, de közvetlen a pazar szállás mellett homokos, kavicsos és igény szerint akár sziklás partjával az egész család jól mulatott. De a leg királyabb tényleg az volt, hogy egyáltalán nem volt tömeg.
Na jó, horgászat szempontjából lehetett volna jobb is, de ez nem horgásznyaralás volt. Raab város kikötőjében rengeteg halat láttam, amire lett volna értelme pecázni, de a streatfishing a turista nyáj közepén nem nekem való. Napijegyet egyébként it Raab városában lehet venni, például a busz-pályaudvaron lévő szatócs-és horgászboltban. A kajakkal kalandozgatás közben persze folyamatosan az élővilágot zúmoltam, de partközelben sajna nem találtam olyan helyet ahol értékelhető méretű halakkal találkoztam volna. Azt pedig nem volt ingerenciám bevállalni, hogy kimerészkedjek a nyílt vízre a százzal tépő dzsetszkík, búvárok és Mozart méretű jachtok közé. Szóval maradtak a helyi mólók, ahol a tenyérnyi apróságok lebzseltek. No de azért mégis!? Előkaptam hát könnyű pergető botomat és apró gumikat kezdtem cincálni a fenéken. Na, mondanom sem kell, ahol rátaláltam a halakra, ott szegény gumik folyamatos attak alatt voltak.
Tulajdonképpen öt-hat dobás után cserélni kellett a csalikat, mert az apró szörnyetegek pirányaként cincálták szanaszét őket. Szerintem a tengerben mindennek van foga, ami mozog és talán még annak is, ami nem. Persze le mehettem volna a mérettel az UL világába és ezerfogú tenyérnyi szörnyekből biztosan akadt volna rengeteg, de az valahogy nem vonz, nem is vagyok felkészülve belőle. Igazából abban reménykedtem egy darabig, hogy csak előkerül valami kapitális harminc centit ütő példány is, de rá kellett jönnöm, itt az apró gumis dobozomat felfalják néhány óra alatt és nem sok remény van testesebb darabra. Így letudtam a becsülethalamat és megnyugodva adtam át magam a mediterrán léhaságnak.
Viszont itt született meg az ötlet egyik este tengerbambulás közben Péter barátom fejében, hogy ezt az urizáló nyaralást bizony csak meg kellene kontrázni egy olyan igazi sároslábú, mocskos, füstszagú kajaktúrával a Túron. És így is tettünk…
