You are currently viewing Ejh, a Túr! A varázslatos Túr. Micsoda vadregény…
A Túr, a varázslatos Túr. Micsoda vadregény

Ejh, a Túr! A varázslatos Túr. Micsoda vadregény…

A dolog úgy kezdődött, hogy épp a csillagfényes esti flesselgetésünket költöttük az Adrán, mélyen a nagy kékségbe bambulván. Sztorizgatás, szájkaland, ahogy ez lenni szokott ilyenkor és Péter épp a Túron tett kenutúrájáról mesélt, amikor is mindannyiunkban egyhangúan állt össze a kép hirtelen, hogy mit nekünk az adriai luxus, semmit sem ér az egész, ha nem kontrasztoljuk be azonnal hazatérvén egy három napos evezős túrával a Túron. És így is tettünk! A következő vasárnap, már ott pakolásztunk Nagyhódosnál, a Magyar, Ukrán, Román hármas határnál, kis hazánk jobb felső csücskében.

Mielőtt kajakba szállunk, meg kell emlékeznem a vidékről, minthogy ennél keletebbre már nem nagyon lehet menni Magyarországon. Ne tagadjuk, ha kelet-Magyarország szóba kerül, nehéz előítéletek nélküli fogadtatásra számítani. Éppen ezért kell megemlékeznem a vidékről. Nem, mint természeti értékről, hanem, mint élettérről. Soha nem jártam itt Szatmárban és persze én is hosszasan faggattam Pétert, hogy milyen vidék is ez, mert azért vannak olyan szegletei országunknak, ahol valljuk be, nem biztos, hogy felhőtlen nyugalommal csurog végig az ember magamutogató horgászkajakján. Ott van például a Bódva völgy. Valami elképesztő szépségű táj, nagyon izgalmas víz a Bódva, ámulattal suhanok át mindig a vidéken, mégis, néhány falun átautózva… (nincs olyan szókincsem és műveltségem, hogy azokat a keserű életképeket, azokat a tekinteteket tisztelettel, bárkit meg nem bántva le tudnék írni.) Így épp az ilyen előítéleteket eloszlatván kell leírnom, hogy micsoda kellemes meglepetés ért a Túr vidékén. Tudni illik, hogy országunknak ez a csücske olyan szerencsétlen sorsra jutott Trianonnal, hogy minden nagyobb város a környéken lecsatolásra került és ott maradt ez a kis csücsök egyetlen ütőér nélkül, megszüntetve minden gazdasági, kereskedelmi lehetőséget. Szóval, ahogy a művelt csehszlovák mondaná: the middle of nowhere. Mégis, amerre a szem ellát, megművelt földek, legelők, szerény, de takaros porták bizonyítják, hogy a szegénység nem ürügy arra, hogy megölje a tisztességet és a rendezett életkörülmények nem a gazdagságból fakadnak, hanem tisztességes munkából és emberi méltóságból. Látszik, hogy nem gazdag a vidék, mégis szép példája annak, hogy a vidéken élő ember meg tudja teremteni a saját szükségleteit és vonzó, rendezett, tiszta otthonokat teremthet álomfizetések nélkül is. Szóval már ez is feledtette a „kelet-Magyarország” billogot. A helyiek kedvességét, ‘nemlehúzós’ tisztességét pedig tanítani kéne az országban.

Kajakba szálltunk hát.

Itt:

A híd túloldalán alig száz méterre van egy zúgó. Vízre szállás előtt érdemes megnézni, elkerülendő a kászálódást, alacsony víznél célszerűbb lehet ott vízre szállni. Mi át tudtuk lökdösni magunkat.

https://www.google.co.uk/maps/place/47%C2%B057’59.9%22N+22%C2%B051’11.5%22E/@47.966626,22.8519894,400m/data=!3m2!1e3!4b1!4m6!3m5!1s0x0:0x0!7e2!8m2!3d47.9666261!4d22.8531824

Végül is úgy alakult, hogy pasi program lett a dologból, a csajok lemaradtak valahol így Péter, Szelim és én vágtunk neki a kalandnak. Hm, hát hol is kezdjem az ömlengést?! A legjobb lesz, ha egyszerűen, tárgyilagosan folytatom, mielőtt túl csorgósra sikeredne.

A Túr méreteit és világát tekintve talán az Ipolyhoz hasonlít. Itt nálunk már nem gyors folyású. A felső szakasz tulajdonképpen egy mesterséges meder – pontosabban át lett vágva rengeteg kanyarulat – de ez eszébe sem jut az embernek. Eleinte a horgász szem reflexből keresgélni kezdené a haltartó helyeket, de a víz olyan változatos, hogy egymást érik a jobbnál jobb helyek. Leszakadás, alámosás, bedőlt és vízre lógó fák, tökleveles, sássziget… folyamatosan  váltják egymást. Lehetetlen lehorgászni minden izgalmas helyet és nem azért, mert elvisz a sodrás, hanem mert alig pár kilométert haladhatna az ember egy nap alatt. Talán a leghatásosabb megoldás az lehet, ha az ember kétszemélyes kenuval és egy lelkes cimborával vág neki, így az egyik folyamatosan dobálhat, ha a másik vállalja az irányítást, fotózást.

 

Kenuk helyben bérelhetők és fel is szállítják a kívánt startpontra például itt: http://www.turvizimalom.hu/ Ez nem egy fizetett reklám, nem is tudják, hogy szóba kerültek most, csak kedvesek voltak és a hely is szimpatikus, így merem ajánlani. Nyilván érdemes előre egyeztetni.

Mivel nem túl széles folyam – vagy széles patak, ki tudja – szinte mindig valamit éppen kerülgetni kell, a szóló kajakos-horgásznak nagy segítség lehet egy egykezes evező az igen gyakori korrigálásokhoz. Persze az ilyen ‘mindenüttegyhaltartóhely’ típusú vizek csalókák kicsit. Az ember azt gondolná, hogy mindenütt hal van és persze ez nem így van. Ahol ritkák a haltartó helyek, ott nem nehéz kitalálni, vajon hol lehetnek a halak. Az ilyen helyeken viszont szinte bárhol előfordulhatnak, és ez nem könnyíti ám meg a dolgot.

Valamit mindig kerülgetni kell. Ez persze nem nyűg, a kalandfaktort növeli

Három napunk volt a túrára és persze a világ nehezen engedett kiszakadni, ezért csak délután tudtunk elindulni. Így az első etapot haladósra vettük, egy kis evezés, egy kis dobálás, de leginkább esti táborhely keresés. Na, nem kell arra gondolni, hogy végigtempóztuk a vizet, csak végig olyan érzésem volt, hogy folyamatosan hagyok el olyan helyeket, amiket tüzetesen végig kellene dobálni. Csak úgy itt, ott dobtam egyet-egyet, mert az látszott, hogy nem olyan a partvidék, hogy akárhol ránk törhetne az este, így haladni akartunk. Végig magas part és ártéri dzsungel fogja közre a vizet. Gondolom, ennek az lehet az oka, hogy a Magyarország előtti szakasz még gyorsfolyású. Komoly, hirtelen áradásokat okozva. A másik dolog, ami a navigálást nehezítette, hogy a Túr oly mértékben kanyarog, hogy lehetetlen megsaccolni, hogy a légvonalban akár csak két kilométerre lévő pontig hány kilométert kell evezni. (Ezért leírok egy két referencia pontot, hozzájuk tartozó távolságokkal, hogy aki tervezi bejárni ezt a világot, legyenek támpontjai.) Estefelé, már erősebben tempóztunk, mert mindannyiunkban ott motoszkált, hogy sürgősen találnunk kellene valami táborozásra alkalmas placcot. A megnyugvást fürdőző gyerekek zsivaja hozta, valahonnan messziről. No, ekkor belekezdtünk a hajrába. Ott lebegett a cél előttünk, a jó kis táborhely. Mert hát ahol a lurkók pancsolni tudnak, ott csak jó lesz nekünk táborozni. Nem tévedtünk. Egy jószágitatóhoz értünk, sekély öböl és lelegelt pázsit fogadott minket. Tökéletes.

Itt:

https://www.google.co.uk/maps/place/47%C2%B058’50.8%22N+22%C2%B047’48.3%22E/@47.980768,22.7956032,380m/data=!3m2!1e3!4b1!4m6!3m5!1s0x0:0x0!7e2!8m2!3d47.9807682!4d22.7967393

Az itató, a kezdő ponttól, kb. 6 kilométeres táv a vízen. Közben egy helyen, egy vízen átdőlt fánál ki kell szállni, átemelni a kajakokat. Nagyjából 2.5km/órás átlagsebességgel kell számolni, ha az ember nem nagyon akar horgászni. Bár szerintem érdemes. Én minden esetre sajnálom, hogy nem jutott erre a szakaszra több időm. Legközelebb biztosan szánok rá. Sőt, a határtól idáig egy gázolást is be fogok tervezni, mert ott kajakkal még úgy tudom nem járható, gyors folyású. Több helyen találkoztam letett botokkal, csukázó úszóval szerelve. A helyiek a szántóföldi munka közben megadják az esélyt egy kis kiegészítésnek a konyhára. De ebben a világban én ezt annyira természetesnek találtam.

Már épp kezdett alkonyodni, az utolsó pillanatban találtuk meg a táborhelyet. Itt felpörgettük az eseményeket. Kiosztottuk, hogy ki mit csinál, mi a feladata a táborépítésben. Fagyűjtés, sátorállítás, tűzgyújtás… Minden klappolt. Mire ránk esteledett, már csípegettük vacsoránkat. Ej, de szép este volt. Sehol egy urbanizációra utaló zúgás, semmi fényszennyezés. Csak a természet csendje és temérdek csillag a fejünk felett. Egy kíváncsi bagoly érdeklődve csapott ránk. Ha hirtelen felemeltem volna a kezem, még el is értem volna, annyira közel repült el felettünk. Persze az is lehet, hogy a vadászterületére telepedtünk és így kívánta jelezni, hogy igazán elhúzhatnánk a fészkes kanyarba. Ez csak azért merült fel, mert kis idővel később kedves baglyunk úgy csapott ránk, hogy én ijedtemben lehúztam a fejem. Péternek pedig oldalról, látószögön kívülről érkezett, aki hirtelen így kiáltott fel: – basszus, ez rendesen belenézett az arcomba! Szembenézett vele fél méterről egy bagoly. Persze egy madarásznak ez nem egy szörnyű élmény. Aztán csillaghullás volt a program. Az emberi világra az éjszaka folyamán csak egy Simson és egy autó utalt. Mindkettő a gáton elment a határ irányába, majd úgy fél órával később visszafelé. No, gyorsan be is filmeztük, hogy mindjárt belekerülünk egy csempész sztoriba, olyan Kusturica, vagy Tarantino félébe, de „mi nem láttunk semmit!”, így megúsztuk.

A következő nap első fele még a Túron folyt. Velünk. Ez a szakasz a Kisbukó nevű zúgóig tart. Itt meg van duzzasztva a víz, így már kilométerekről el kezd testesedni, szélesedni. A patakos jellegű világból változik át folyóvá. Horgászat szempontjából talán ezt gondolnám a legizgalmasabbnak. Csuka, sügér, domolykó került a horogra, de a Kisbukó előtti szakaszon én akár szebb harcsákat is belelátok a vízbe. Ilyen helyeken mindig felmerül a kérdés, melyik napijegyet kell megvenni. Erre a vízterületre ez a napijegy érvényes:

http://horgaszjegy.hu/vizek/216/tisza-folyo-es-holtagai

Persze azért tegyük hozzá, hogy alapvetően nem nagy halakat fogtam, de azt gondolom, akit egy ilyen víz érdekel, az tisztában van vele, hogy ez nem a ’húszplusszos’ pontyok világa. Mindamellett kíváncsi lennék rá, hogy nem egy horgászgatós kajaktúra keretein belül, hanem kimondottan kajakhorgászatként végigjárva a vizet, milyen szép domolykók lapulhatnak itt-ott. No, de majd legközelebb. Méghozzá legközelebb legyezőbottal, mert a víz, mintha alagútban futna a fák koronája alatt, tehát szerintem a vízre pottyanó bogár lehet a domik fő tápláléka. Szóval addigra meg kell tanulnom legyezni.

Kisbukó:

https://www.google.co.uk/maps/place/%22Kisbuk%C3%B3%22/@48.0326328,22.7592601,482m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x47386ab4ff5c47f3:0x4dd88cfc32a25563!8m2!3d48.0332304!4d22.7606604!5m1!1e1

Tehát idáig tart utunk a Túron de nem kell megijedni, túrjuk tovább a hullámokat az Öreg Túron. Ez a szakasz az itatótól – ahonnan reggel indultunk, a Kisbukóig – 8 kilométer vízen. Itt 3 km/órás átlaggal lehet számolni, mert nagyjából az etap felétől már egyáltalán nem kell kerülgetni semmit. No, nem azért, mert jellegtelenné válna, hanem mert jól el lehet férni. Horgászva én erre a nyolc kilcsire egy egész napot biztosan rászánok legközelebb.

Ez a térkép jól érzékelteti a Túr kanyargós világát. Az itatótól a Kisbukóig 8km., a Kisbukótól a kempingig pedig 8,5km. Pedig a térképen majdnem fele annyinak tűnik. Ez a tényleges mért táv amit a kajakom megtett. Tehát benne van minden kerülgetés, ami a mederben történik.

A Kisbukó az első olyan pont, ahol komfortra lelhet az ember, ha erre vágyik. Ott jártunkkor csinosították a kempinget, ahol a sátorhelyek mellett szobák is vannak, így családdal, gyerekkel praktikus lehetőség éjszakára. Egyébként a part is rendezett, tökéletes a táborozásra. Ezen a ponton átvált a túra, az Öreg Túrra. (Jaj, de furán hangzik) Ki kell venni a kajakokat és úgy kétszáz méterre el kell cipelni az Öreg Túr zsilipe alá, ahol tökéletesen kiépített kajak beszálló hely van. Talán a legtöbben innen kezdik a Túr evezőstúrát. Mi itt nem éjszakáztunk, tovább folytattuk utunkat.

Újra egészen szűk mederben folytatódik az út és szerintem itt nincs az a magyar ember, akinek ne jutna eszébe Petőfi Sándor. …én nem is kezdek bele, mert csak ömlengés lenne. Legyen elég annyi, hogy itt már nem is nagyon horgásztam, egyszerűen csak gyönyörködtem és még most is csak irigykedem magamra. Nem utoljára jártam ott, az biztos.

De inkább meséljenek a képek:

Péter épp madarászkodik a fényképezógépével

Péter és Szelim
Vízipók, csodapók

 

Az Őreg Túron ismét növekszik a kaland faktor. Lépten-nyomon bedőlt fák, több helyen át kell emelni a járműveket az utat elzáró akadályokon, szóval színtiszta vadregény.

Péterék épp az utat elzáró fatörzseken lépkednek át a már áthúzott kenuba.

Ezen a szakaszon, az állandóan hajózható vízállás biztosítására építettek két duzzasztóművet. Tökéletes hajóátemelőkkel. Csak rá kell futni a fával kibélelt járatra, ott kiszállni, áthúzni a fával bélelt járaton az alsó végére és beszállni. Az idegenforgalomnak, az evezős túrázóknak jót tesz. Nagy hátrányát viszont abban látom, hogy ezekkel teljesen elzárták a halak vándorlási útvonalát. Ez valószínűleg végzetes lépés volt a természetes halállomány fenntarthatósága ellen. Egy hallépcső dukált volna mellé mindenképp. ( Ez nem EU-s előírás?)

Csak át kell húzni a fával bélelt járaton az úszó alkalmatosságokat.
Az átjáró

A második éjszaka Kölcsénél egy kempingben találtunk szállást. Ezen a szakaszon már egymást érik a kempingek, a szállás lehetőségek közvetlen a parton. Gúgöl bácsi dob ezer címet. Ahol mi megszálltunk, az itt most csak azért nem kerül be, mert egy kedves kutyust tartottak egy láncon a kert végében. Nem is a büntetendő lánc miatt, de az a kutyus ki van oda kötve a semmi közepére és azon kívül, hogy kaját kap le se tojják, nem is lakik ott senki. Bocs a hangnem miatt, a felháborodásomat fejezi ki. Nyilván csak valami megbízott dob neki nyűgös kötelességből pár falatot septiben, aztán ősztől tavaszig ez az egyetlen történés a kutya életében. Szerencsétlen jószág olyan mértékben vágyja a szociális érintkezést, olyan szívszorítóan könyörög egy kis társaságért, hogy ha nem lettek volna épp ott a messzeföldi tulajok, akkor tuti, hogy „ellopom” (lopás lenne ez?) Kedves, okos és szép állat. Az ember csak azért nem jelenti fel az ilyen gazdát, mert az még képes „elaltatni” a nyűg miatt. Szóval én ezt a kempinget bojkottálom és felhatalmazok minden jóérzésű embert, hogy ha arra jár és még mindig ott a kutyus, akkor lopja el. Én vállalom a büntetést, fogják rám a tettet. Úgy is megteszem ha legközelebb még mindig ott lesz. De térjünk vissza vidámabb témánkhoz.

 

Pár dobás még vacsora előtt

Az utolsó etap Túristvándiig tartott. Ez a szakasz is más arcot mutat. Talán már inkább a Tisza-tó zegzugaira emlékeztet. Nyíltabb terep, itt-ott kiszélesedések töklevelessel, nádassal és némi civilizációval. No nem túl sokkal, de megjelenik egy-egy stég (szerű képződmény) és fergeteges repertoárja az emberi találékonyságnak, miként lehet átjutni, vagy dolgokat átjuttatni a túlpartra. Mindenféle kötelek a víz felett, úszó furcsaságok, ilyesmi. Egyáltalán nem rombolja ez az összképet, inkább némi bájt kölcsönöz ennek a világnak.

Már felrémlik a civilizáció. Péter továbbra is madarat cserkel pixellel.

Végállomás. A kikötő
Az utolsó etap, Túristvándi Vízimalom kemping végállomással. 12,7km. -es szakasz. Itt sem érdemes 2,5km/h-nál nagyobb sebességgel számolni

Három nap Nomádia után itt van minden földi jó.

Például:

Fotók: Arany Péter, Merényi Kocka István

Kocka

Csak egy lelkes kocahorgász

This Post Has 3 Comments

  1. Névtelen

    Bámúlatos környék,és nagyon igényes útibeszámoló!!! Gratulálok,mind a túrához,mind az íráshoz!!!

    1. Kocka

      Köszönöm, remélem az idén bővül az ilyen beszámolók száma. A közeli tervekben Szamos, Bodrog, Hernád szerepel. Aztán remélem lassan belapátolom az országot. 🙂

  2. Mosoni Horgász

    ?

Vélemény, hozzászólás?