– Így kiáltunk mindig Momóval, kislányommal, ha szétnézünk, mondjuk egy hegycsúcsról, ahonnan úgy érzi az ember, hogy az egész világot  látja – és az egész világ látja őt. Ez jutott eszembe, ahogy ide ültem a gép elé, hogy valami beköszönő félét kopogtassak össze. Mert hát kedves világ – alighanem ez már feltűnt –  elkezdtem összeállítani saját blogomat.

Az egész úgy kezdődött, hogy…

pc3a1lyc3a1zat_s

…szóval Hungarianwobblers Zolinak róhatjátok fel (a mai napig nem tudom a becsületes nevét, de talán ez így van rendjén blogger körökben), hogy rátok szabadította a gondolataimat blogger pályázatán. Ez volt életem első blogbejegyzése.

Lévén, erősen analóg idegzetű vagyok és digitálisan teljesen antiszociális, engem teljesen meglepett, hogy tulajdonképpen egy társaságba csöppentem kukkanthattam be. Nem csak, hogy egy társaságba, de szimpatikus, az enyémhez hasonló gondolatokkal bíbelődő emberek társaságába, akik ráadásul elkövették azt a nagy hibát, hogy felbujtottak a blogírásra. Hát itt tartunk most…

Az, hogy elkezdtem blogot írni, vagy bloggerkedni, mégis csak túlzás lenne, de neki láttam és, hogy az első bekukkantók ne unják halálra magukat, belepakoltam korábbi szösszeneteimet, amik egy – korábban talán szebb időket megélt, horgásztársaságként is kiválóan funkcionáló – horgász honlapon jelentek meg.

Úgyhogy szia világ, most egy kicsit megpróbálom megszokni azt az érzést, hogy “kéne már írnom valamit” és igyekszem csak akkor megszólalni, ha mondani is akarok valamit.

ps.: – jaja, tudom, ígértem, hogy beszámolok majd a Tisza-tavi kajakpecáról…

1 hozzászólás

Hozzászólás