Végre eljött a pergető szezon és eljött vele a billentyűkopogtatós idő is. Így gondoltam összefűzöm a nyár emlékezetesebb pillanatait snittekben, ki-ki csemegézzen kedvére. A nyárnak annyi dolga van, az ember csak rohan vele, habzsolja az élményeket annyira, hogy még igazán ízlelgetni, újra és újra átélni sem marad ideje.

És ez így van rendjén. A billentyűzet ott porosodik a szobában, senki sincs otthon, de minek is lenne, minek is püfölné a billentyűket bárki is nyáron, amikor menni kell, élvezni, hogy hemzseg a természet. Ha mégis így tenne, akkor keresse fel gyógyszerészét, kezelőorvosát, mert valami baj van. De ahogy beköszönt a pergető szezon a csípős hajnalokkal és bágyadt, hosszú estékkel, a nyár elkezd felrémleni. Mindig olyan érzés ez, mintha a nyár elszaladt volna hirtelen, pedig csak annyi történik, hogy olyan sűrű, hogy a szebb pillanatokon nincs ideje az embernek csámcsogni kicsit, ízlelgetni, megélni újra és újra. De hát pont erre való a gyönyörű ősz. Szóval szaladt velem a nyár tengeren, Túron, hegyen, völgyön, csuda pillanatokkal rakva meg lelkem emléktarisznyáját. Nem is gondoltam mindezt rázúdítani a világra, hiszen nincs annál unalmasabb, mint bárkinek a nyaralós képeit nézegetni. Csak egy-egy pillanatfelvételt mutatok azokból, amik számomra  – ki tudja miért – kedvesek voltak.

De mindenek előtt megemlékezvén az nagy sorsfordulatról:

A leg meghatározóbb nyári élményem a nagy szerelem kibontakozása lett. Beléptem a szentélybe. De hogy ne vigyenek senkit félre az ömlengős szavak, nevezetesen annyi történt, hogy vettem egy legyezőbotot. Barátaim erre persze úgy reagáltak; hogy sorsszerű, elkerülhetetlen pillanata volt ez életemnek, hiszen oly nagy csodálattal gondoltam mindig erre a – hm, mi is a legjobb szó? – szóval erre a világra. Nem volt ez egy tervezett döntés, úgy gondoltam, hogy először tanuljak meg rendesen pergetni, aztán, majd ha úgy hozza az élet, akkor egyszer azért szeretném kipróbálni. Hát az élet nem úgy hozta. Az történt ugyanis, hogy nyáron, az igen patinás horgászklubunk éves partiján, a Fischerfest-en – ami egy háromnapos bajor dajdaj, több ezer emberrel és 80 hordó sörrel (?!), sülthallal, horgászversennyel és horgász használtcikk piaccal – az egyik standon ott sorakoztak a legyezőbotok. Én persze hirtelen azon kaptam magam, hogy ott mustrálok egy legyezőbotot, majd lengetni kezdem, hogy érezzem a karakterét. És furcsa mód nem úgy rázogattam, mint ahogy az ember a pergető botok gerincét szokta vizslatni, hanem felemeltem és előre-hátra tíz és kettő, suhogtatni kezdtem, pedig még közelében sem voltam soha ilyesminek. Itt ért a vég. A kézben rázogatva, pergető bothoz képest taknyos karakterű pálca – amit én egyébként nagyon nem kedvelek – a fej fölött suhintva valahogy olyan érzéssel töltött el, mintha ez a mozdulat már ott lenne valahol agytekervényeim legmélyebb emlékei között, mintha mindig is ott lett volna. Éreztem, ahogy felhúzom a botot, ahogy visszarúg… Azonnal felrémlett az a sok nyári pillanat, amikor a kajakomból víz felszínéről szedegető halakat próbálom elcsípni apró pergető csalikkal eredménytelenül, meg a sok pisztráng és domolykó, amiket már sikerült megfogni és az a sok, amik a víztetőről szedegetve semmi érdeklődést nem mutattak az apró wobblerekre. No és persze elöntötte lelkemet az a gyermekkorom óta ott fészkelő emlék; a csodálat a legyezőhorgászat iránt.

Másnap reggel már ott álltam térdig a Dunában és az este átrágott ezer oktató videó alapján elkezdtem lengetni a zsinórt. Minden legyezőhorgász pontosan tudja mi következett ez után, aki pedig nem legyezőhorgász, annak legyen elég annyi, hogy ennél a műfajnál a horgászat maga nem akkor kezdődik, amikor az ember megveszi a botot és elmegy vele horgászni. Ekkor megtette az első lépést azon az úton, amin ha elég kitartó és nem veszti kedvét, akkor eljuthat a legyezőhorgászathoz. Mégis, valahogy az történt, hogy amikor már néha egész szépen tudtam levegőben tartani a zsinórt, akkor észrevettem, hogy időnként a partközelben egy domolykó riogatja a bodorkákat és oda ejtettem a legyet. (na jó, most túloztam, de oda esett az tény)  Legnagyobb megdöbbenésemre szinte azonnal burványocska, rándult a zsinór, bevágtam – vagy mi –  és a következő pillanatban átestem a tűzkeresztségen – legyező- horgásztam emberek!!! – egy tenyérnyi bodorka döntötte el a sorsomat. Életem első legyezőbottal fogott halát tartottam a kezemben. Teljesen szürreális élmény volt a tény, hogy halat fogtam legyezve. És, hogy fokozzam, ez mind semmi, mert néhány dobással később a randalírozó domolykót is sikerült megfogni.

A kőruganyon szeretek dobást gyakorolni. Magasan vagyok a vízszinthez képest és előttem-mögöttem nyílt tér. Néha már majdnem olyan, mintha tudnám mit csinálok.

Hát így kezdődött, azóta lelkesen gyakorolok és mivel észrevettem, hogy a készen vásárolt legyek nagy része nem bírja a tanuló legyezőhorgász ostorszerű csapkodását és széthullik, így belebonyolódtam a légykötés rejtelmeibe is. Ezzel átélhettem a számomra a horgászat csúcsát jelentő, saját kötésű léggyel fogott hal mámorát.

Ne a méretét nézd! Attól olyan értékes ez a kis dunai domolykó, hogy magam kötötte léggyel fogtam meg.

Persze még nem tudok legyezni, nem vagyok legyezőhorgász, de elindultam az ösvényen, egy sorsszerű úton a horgászat klasszikus csúcsa felé.

…hát ez történt, talán a nyár leg meghatározóbb pillanatának ezt említhetném. De nem csak ennyiből állt ám a nyár. Egy két pillanatot kiragadván, csak úgy képekben a történések alább következnek. Klikk a képre, vagy a kép alatti címre, ha bármi miatt is érdekes lehet.

A Túr leírás viszont kötelező olvasmány minden vadregény kedvelőnek!

…volt Családi nyaralás becsülethallal, ahol persze nem a horgászat volt a fő program, de azért volt benne egy kis ismerkedés a tengeri pecával. Itt született meg az ötlet, hogy egy erős kontrasztot húzván csapjunk át innen a Túr folyóra egy evezős túrára.

Ejh a Túr, a varázslatos Túr. Micsoda vadregény…

Klikk a Túrra gyorsan! Ez a napi ajánlat. Egy kis ízelítő Nomádiából.

De volt ám hegyvidék is, és ott volt Zoli bácsi, aki megmutatta, hogy az ember lelke kortalan és nem változik az évekkel úgy, mint a porhüvely.

és persze a nagy klasszikus, A rekreációs fotelhorgászat éjszakája. Hát így telt a nyár ‘szépvoltjóvoltennyivolt’, kezdődjék hát a pergetőszezon!

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Kíváncsi vagyok a blogod új címére a huszonkettedik legyes bejegyzés után…:D

    • hm. Remélem szerzek huszonkét bejegyzésnyi élményt legyezve. Ha a jelenlegi legyező tudásom alapján kellene címet adnom a blognak, akkor a leg kifejezőbb név a “Légycsapó” lenne. 🙂

Hozzászólás