Amikor arra adtam a fejem, hogy a virtuális térbe dobáljam a horgászat körül forgó gondolataimat, úgy gondoltam, kocahorgászként nem dolgom nekem, hogy véleményezzek felszereléseket. Meghagyom ezt a profiknak. Viszont ezeknek a profiknak nyilván az a dolguk, hogy elhitessék velünk, ha eredményesek akarunk lenni, akkor csak a legjobb és legújabb (értsd: legdrágább) felszerelés jöhet szóba. Ezt tetézik azok az írások, bejegyzések is, amik nem is annyira a közönségnek szólnak, mint inkább a szerzőik felsőbbrendűségét hivatottak igazolni azzal, hogy azt sugallják, ha nem tudsz-akarsz tízezret rászánni mondjuk csak egy wobblerre, akkor lúzer vagy és jobb ha bele sem fogsz a pergetésbe. Így a tanácstalan érdeklődő, aki még azt sem tudja, hogy neki való-e a pergetés, számolgat kicsit és gyorsan fel is adja a dolgot.

Én anno nagyon kerestem leírásokat olcsó, kezdőknek mégis megfelelő szerelésről. Jó lett volna olvasni egy-egy konkrét botról és nem a topmodellekről, hanem azokról a darabokról, amik kedvező áruk ellenére, mégsem veszik el az ember kedvét a pergetéstől. Mert hát kezdőként még fogalmunk sincs arról, hogy a Jóskpista által áradozott méregdrága bot majd ízlik-e nekünk is, megfelel-e a habitusunknak. Mert bizony mire tapasztalt pergetők leszünk, addigra határozott ízlésünk fog kialakulni a nüanszokról is. Éppen ezért, ahány pergetőhorgász, szinte annyi favorit bot. Tehát kezdőként botorság drága pálcákban gondolkodni.

A jó pergetőbot olyan mint egy jó hangszer. Szépen szól és élmény vele játszani.

Éppen ezért megkövetem magam és – kedves kezdők – mégis csak írok az egyik botomról.  Nevezetesen pedig azért, mert nagyon a szívemhez nőtt és használható pergetőbotként, szerintem igen kedvező áron mérik. (Most gyorsan beütöttem a keresőbe és 12.000.- Ft.- ért írta ki az első lap, amit megnyitottam) Sok, vagy kevés? Erről Einstein bácsi írt egy elméletet. Mégis, pergető bot kategóriában igazán nem mondható soknak és jobban a szívemhez nőtt, mint a háromszor, ötször annyiba kerülő sztár testvérei. Biztosan van más ilyen jó, sőt, lehet, hogy jobb is ebben az árfekvésben. Jó lenne olvasni róluk is. Hátha ez a kis szösszenet arra sarkallja majd a többi elégedett tulajdonost, hogy egyéb olcsó kategóriás botokról is olvashasson leírásokat a lelkes kezdő, az érdeklődő.

A tökéletes súlypont, aminek kezdőként nem sokat tulajdonít az ember. Aztán rájön, hogy ez nem erő, sportosság kérdése. Ha tökéletes a súlypont, akkor elsősorban nem azt nyerjük, hogy nem fárad el a karunk, hanem azt, hogy a lazán tartott botról sokkal több infó jut fel hozzánk a víz alól. Tényleg olyanná válik, mintha a karunk meghosszabbítása lenne.

…blablabla. Na ez így – bár igaz – túl száraz. Valójában az ötlet, hogy áradozzak a kis botomról, így született;

…hm. Mi a franc lehet az ott a meder közepén?! Akkora burványokat csap, mintha egy orjás csapkodná a vizet szívlapáttal. A balinkölykök randalíroznak így, de az szerény pancsikolás ehhez képest. Ez minden, csak nem kölyök, bármi legyen is az. Hm. Onnan eddig csak egy sebest fogtam, mondjuk az verte a fél métert, de a pisztráng nem csap ilyen ramazurit. Csak rá kéne dobni valahogy, viszont irdatlan messze van és part alatti domolykó cserkelésre indultam a kis bottal, apró csalikkal. De lám csak, van, hogy a rendetlenség menti meg az embert. A mellényzsebben beleakadok egy nyolcgrammos cseburaszka fejbe és van nálam 5 centis varázs-twiszter. Fogós darab, de nem hinném, hogy a reklámmaszlag miatt, amivel eladják. A víz hőmérsékletére változtatja a színét – vakít a gyártó. Mély palaszürkéből világoskékbe megy át ‘mittoménmikor’. Parasztvakítás! Már úgy értem, tényleg változtatja a színét, no de minek?!?! [Képzeljük el a jelenetet, ahogy húzom a vízben, az apatikus ragadozó előtt. A twister egyre hidegebb vízbe süllyed, színei változni kezdenek és bágyadt ragadozónk, ezen merengve felkiált: – odas öcsém, de király, menten odaverek nekiii!!! – életszerű, ugye?! Nem, nem az.] Mindegy no, a lényeg, hogy fogós és ezzel már elérem a dropzone-t. Hatalmas fák alatt állok, előttem eléggé takar a lombkorona, így alsó tenyeressel suhintom ki a twistert. Placcs. Nem várok semmit, a felszínen mozog a hal, eszeveszetten tekerni kezdem. No, nem is csak azért, mert balinra gondolok, hanem mert nem akarom, hogy nagyon süllyedjen a csali.

Semmi. Már majd kitekertem, mikor mellettem a kövek között irdatlan pocsolás. Odanézek, nem hiszek a szememnek, egy süllő tévedt el a parti sziklák között és most vert helyzetben töri magát. Odamegyek, láthatóan semmi esélye kitalálni, szinte beszorult a kövek közé. Nem is értem, hogy történhetett ez vele fényes nappal. Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy haza viszem, mert kis feleségem már többször szóvá tette, hogy azért legalább néha hozhatnék haza halat, ha már folyamatosan vásároljuk a boltban. Szeretjük. De azok a halak vagy természetes közegű tenyészetből származnak, vagy túlhalászat ellen védett vizekből. Szóval nekem jobb ez így. Nem is ezért nem viszem. Valahogy rangon alulinak érzem a potyát. Annál is inkább, mert itt még soha nem sikerült süllőt fognom. Ez más, mint az otthoni Duna. Gyors folyású márna szinttáj. A süllő itt olyan meglepetés vendég, nem is nagyon horgásznak rá. Cserébe viszont fogok sebest, szivárványost. Szóval ez talán valami horgászbabona féle, de ha süllő, akkor horogra csalva akarok találkozni vele legközelebb – a szitu maga pedig annyira irreális, hogy már várom, mikor kívánhatok hármat. Megemelem a hátuszonyánál fogva, megfordítom és a nyílt víz felé irányítom. Életerősen elúszik, lehetőséget sem ad a három kívánságra. Közben azon a sok betlis napon jár az agyam, amit a süllők keresgélésére áldoztam ezen a szakaszon. Eredménytelenül. Kicsit alázva érzem magam ezzel a szürreális mutatvánnyal, így a Dunától.

Elmerengve dobálni kezdek ismét. Második dobás, harmadik orsófordulat és dííírr. Ordas ütés és a fék veszettül felvisít. Na ja, 0,06-os nanoval az ember nem satuzza le a dobot. Azért csak húzok még a féken, mert a zablába fogott jószág sodrásba állva száguld és úgy tesz, mintha Passau-ig meg sem akarna állni. Suhannak lefelé a méterek, karcsúsodik a dob, így matatóújjal fékezem tovább a dobot az általam vélt teherbírás határára. Azért így már elég konok ellenállást tanúsítok – mert, hogy egyenlőre ő diktál, én ellenkezek. Karcsú kis pálcám kemény melóban van és sokadszor, újfent elégedettséggel tölt el az, amit hozzá tesz a horgászatokhoz. Még így, karikában is határozott tartása van, keményen betámaszt a kirohanásoknak. Ellenfelem lassan veszti száguldó lendületét. Még pár méter és elkezdhetünk harcolni. Jaj, ezek a kemény fárasztások azért hiányoznak, amióta könnyűpergetek. Már ezek a nagy erők. És harcolunk végre. De micsoda harc ez?! Kicsiny botom emberére akadt – azaz halára – és most érezhetem, mit tud kritikus helyzetekben, mit kezd a nagy hal dühével. Hát diktál. Néha bekap olyan szkandert, amitől talán már nyélből görnyed, de ellenfelének ez annyi erejébe kerül, hogy egyre biztosabbnak tűnik a győzelem. Visszaszereztük a lespulnizott zsinórt és végre sikerült kikormányozni a kemény sodrásból is. Már csak maradék erejét kell kiégetni. Itt már csak a horgász hibázhat. De ellenfelünk megadja magát ereje fogytán és a szákba siklik. Ej, micsoda küzdelem volt ragadozó testvérem! Kis botomat fűre fektetem a zsákmány mellé és nagyon büszke vagyok rá. Kemény kis legény. Bizonygatta ő ezt már pisztránggal, sügérrel, jásszal, csukával, domolykóval és persze balinnal is az aprajából, de most végre megmutathatta milyen fából faragták. Meg is ígértem neki, hogy elregélem hírét a világban.

Ez a sportos dunai jószág keményen megdolgozta a finom motyót. Hatalmas élmény volt.

…szóval, valójában így történt.

Visszatérve, ez a könnyű pergető bot a Berkley Fireflex Twich Spin UL 4-12. 168 centis hosszban, toldás nélkül, egy részes kivitelben. Igazi cserkelő bajnok.

Nem vitás, ha pergetésről van szó, a bot valóban döntő fontosságú, talán a legfontosabb része a felszerelésnek, így nem könnyű a választás. Akkor vásároltam ezt a pálcát, amikor már körvonalazódott előttem, hogy a könnyű pergetés irányába kacsingatok. Nem tudtam-akartam horror összeget rászánni a dologra, hiszen még nem is sejtettem, hogy ez lesz a fő csapásirány. Idővel gyűltek a botok és hát belefértek a drágább darabok is. A családi barátság valahogy megmaradt Berkleyékkel és bekerült a repertoárba a Pulse, a Pulse Evo, a Skeletor, amikről szintén áradozhatnék, no de mégiscsak háromszor annyiba kerülnek, úgyhogy csúnya lenne, ha nem lenne miről áradozni velük – és bármelyik gyártó hasonló árkategóriás pálcáival – kapcsolatban. Ez a kis bot viszont a potom árával cseppet sem marad el a nagytesóktól, épp ezért regélünk ma róla.

Ne feledjük, az UL és a 4-12g feliratokat minden esetben csak tájékoztató jellegű infóként értékeljük. Ennél a pálcánál sokkal több infót hordoz a nevében szereplő TWITCH ( rángatás, pöckölés ) jelző. Ugyanis, ha pöcögtetni akarjuk a csalit, akkor a blanknak elég feszesnek és gyorsnak kell lennie ahhoz, hogy a spiccen közvetítse a pöckölgetéseinket, ergo azoknak fog tetszeni, akik a feszes blankot kedvelik.

Három éve nyúzom és mai napig megörvendeztet és meglep, hogy tudja a dolgát és milyen kiegyensúlyozott. Ha könnyű pergetés, akkor csak ezt használom. A leg furább, hogy valójában nem is tetszik. Már úgy értem, a dizájn. De akkor ez fért bele a keretbe. Ennek ellenére, akár hányszor horgászni kezdek vele, mindig megjegyzem magamban, hogy milyen ügyes. Az apró wobblereket is lövi a horizontra, elképesztő távokat tudok vele dobni a szinte súlytalan csalik (Legtöbbször 2-5 gramm között használom.) és a kurta 168 centi ellenére.  Ennek legjobb bizonyítéka az volt, amikor egyik cimborám adta kezembe a botját, hogy próbáljam ki és ő közben dobott egyet az enyémmel. Arra lettem figyelmes, hogy felszisszenve kapott a felkapókarhoz, mert az apró wobbler hasított a parton túl, az erdő felé. Nem számított rá, hogy ez a kurta bot így ellövi az apróságot.

Egy másik, talán a legfontosabb tulajdonsága a pergető botoknak, hogy hogyan közvetítik a zsinór végén történteket. Ettől a bottól dinamikus, éles, egyértelmű jelzéseket kapok annak ellenére, hogy a nyél kiképzése nem teszi lehetővé, hogy közvetlenül érinthessük a bottestet. Ezt hátrányaként róhatnám fel, ha nem lennék teljesen elégedett a visszajelzésekkel. Szeretem közvetlenül a blankot tapintani, mégsem érzem hiányát, mert hihetetlen élesen közvetíti a víz alatt történő eseményeket. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy Nanofil zsinórt használok hozzá, ami nagyon direkt kontaktot biztosít a csalival. Ez előnyt jelent a visszajelzésekben és a dobástávban, viszont a teljesen zéró nyúlása miatt fárasztásnál megköveteli a bottól, hogy pufferként tökéletesen tudja csillapítani, a harcoló hal, mondjuk egy szebb pisztráng őrült ámokfutását. Ezt a legjobban a puha botok tudják, de ez a kis pálca acélos gerince és gyorsasága ellenére tökéletesen kezeli az ilyen cibálásokat, kiugrásokat.

Bár ezeket a képeket már ellőttem egy másik bejegyzésben, most mégis elővettem újra, mert ennek botnak a karakterét ez a két kép nagyon jól visszaadja.
A következő pillanatban ez történt. Na, ha ilyen rövid pórázon kitör a pisztráng, akkor két dolog gyorsan kiderül: Jó botot választottunk és jó fékrendszerű orsót. Ha bármelyik nem tökéletes, akkor tuti a szakítás. Nem szakított meg, pedig jól láthatóan mindent beleadott, hiszen nem egy taknyos, puha botra varrt ilyen karikát.

Engem ezzel vesz le a lábamról. Kimondottan gyors, feszes és ennek ellenére meglepően rugalmas. Nagyon jól eltalált karakter. Vesztett halaim eddig csak egyágú, szakáll nélküli horgon küzdő pisztrángok voltak, ami azért megbocsájtható bűn a legjobb családban is.

 

Szóval kedves kezdők, a pergető bot mindig ízlés, habitus kérdése, de ha valaki egy ilyen bot vásárlásán morfondírozik, és feszes, de játékos cserkelő botot keres, akkor eloszlatom a kételyeket, nem búcsús bóvlit kap a pénzéért. Ha csak annyi élményt kap majd tőle amennyit én, akkor biztosan nem lesz csalódott.

 

 

9 HOZZÁSZÓLÁS

    • Kedves Mosoni – ismeretlen – barátom!
      Blogisztánból jövök, te voltál az idegenvezetőm és szép kirándulás volt.

      http://mosonihorgasz.blogspot.de/2017/11/cefedelem-azaz-tevelygesek-blogisztanban.html

      Mindig az és jó lett volna ott helyben megnyilvánulni, megköszönni, de legalább is egy húron pendülni veled egy gondolat erejéig, csak, hogy tudassam, te sem vagy egyedül az őrületedben. 🙂 Hát igazán befaraghatnál egy “Hozzászólás” klikkentyűt a virtuális teredbe, hogy kitörhessek az ixelgetős sablonodból egy szabad gondolat erejéig. Benéztem már hozzád, mert örömmel látom, hogy olvasol és azon morfondíroztam, miért nem hallom, hogy írnál is. Talán már nem is írsz?! Hát ekkor ért a meglepetés, hogy nem kapok értesítést ha újabb gondolatod fröccsen a virtuálba. Azt hittem én naiv, hogy semmiről nem maradok le. De a “Követés” klikkentyűt sem lelem. Hm. Mindegy no, kaptam cserébe több estényi olvasmányt a való világból. Az analógból, porból és hamuból.

      kórtársi üdvözlettel,
      koc

    • Hihi, ez kicsit úgy hangzik; “Pedig már úgy tűnt egész jófej vagy” 🙂

      De félre a tréfával. Én ez után a balin után cseréltem le a zsinórt. (ugyanolyan került vissza) Több mint két év peca volt már benne és fárasztás közben volt időm azon merengeni, milyen régóta van fent és már tengerben is használtam. Szóval reméltem bírni fogja. Még mindig bírta. Nekem nagyon jól működik. Azért döntöttem mellette, mert kimondottan gyors folyású vizeken pecázom legtöbbször, ezért a lehető legkisebb (közeg)ellenállás mellett a legnagyobb szakítószilárdság volt a cél. Az ilyen vékony – 0,10 – től lefelé – fonottak pedig vagy gyengék, vagy nem olyan átmérővel bírnak, ami a dobozon szerepel (Legalábbis néhány hét használat után.), ergo viszi őket a sodrás és közelében sincsenek dobástávban a Nanonak, amire sokszor szükségem van. (pl. ez a balin is a meder közepén randalírozott.)

      Persze beszélni kell a negatívumokról is. Nagyon nehéz kötni. Nem, a helyes kifejezés, hogy Qrva nehéz rendesen megkötni és ahogy öregszik, egyre nehezebb. Uni to uni, vagy Allbright jöhet szóba és valóban, van, hogy harmadikra sikerül megkötnöm. De ha bő nyállal sikerül meghúzni úgy, hogy nem pattan el a meghúzásnál, akkor rendben van. Hal még nem szakított meg vele. Mindig használok előtte 0,5-1,5 m fluorokarbont az áttetsző vizek, éles kövek miatt és ha leakadok, akkor szinte biztos, hogy a Nano-fluoro kötésnél szakad.
      Állítólag nagyon érzékeny a fizikai behatásokra. Erről nem tudok érdemben nyilatkozni, mert nincs vele ilyen tapasztalatom. Hozzá tartozik, hogy ezekben a vizekben nagyon ritkák az otthon ismert ágas-bogas akadók. A legnagyobb bedőlt famatuzsálem is elsodródik a következő bika áradással, szóval a meder kavicsos, sziklás esetleg, de ettől eltekintve akadóktól, hordaléktól mentes. Nem nyúzza a zsinórt.

      Lehet, hogy ha csak hazai vizeken horgásznék akkor már én is elhajítottam volna, de itt minden más kompromisszumot jelentene.

      Amúgy kellemes meglepetés, hogy a blogomra tévedtél. 🙂

      • Sajnos mióta “profi” vagyok hajlamos vagyok magamra venni a bevezetőben található általánosítást! 😛 Pedig nem csak a “profik” között vannak ám nagyképű, másokat lenéző bunkók, hanem a “mezei” pecások között is.

        Egyébként szerintem vannak írások, és videók is, amik az olcsóbb de használható felszereléseket mutatják be a horgásztársadalomnak. Például a nevis, vagy az energofish mindenki számára megfizethető. Pont a nevistől volt olyan 5000 forintos botom, amit nem is értettem, hogy miért 5000 forint! 😉

        Az írás maga amúgy elég tetszetősre sikerült. Le is peregtek rólam a bevezető alatt összeszedett “sérelmek”. 😀

        Szóval csak így tovább! Kellenek az érdekes írások. Sajnos sok kedvenc blogom eltűnt, abbahagyták az írást, vagy ritkulnak az érdekes események, ezáltal az írások, vagy egyszerűen csak kiégett a szerkesztő.

        • Jujjuj, most jól belekavarodtunk.
          Nekem most úgy tűnik, hogy félreértetted ezt a bevezetőt, de ez nyilván nem a te hibád, nekem kellett volna egyértelműen fogalmaznom. Tehát a mondandóm lényege az lett volna, hogy nyilván aki abból él, hogy eladjon, az igyekszik a drágább holmiait értékesíteni, nagyobb profitot realizálni. Ez így is van rendjén és ebben nem találok semmi kivetni valót, viszont egy áruhoz csatolt marketingszövegből életszerűen nem választ az ember. Ez pedig pont az olcsó termékeknél hatványozottan igaz. Ha te profiként áradozol az olcsó botodról, akkor nyilván az jut az átlagember eszébe, hogy, na ja, mégsem mondhatod, hogy futottak még kategória. Ezért nem támpont a választásnál. Ha viszont Jóskapista mindig azzal horgászik, mert szereti, bejött neki és el is meséli, hogy neki miért jó, na az már nagyon hasznos infó egy olyannak, akinek csak az olcsó megoldás jön szóba.
          Remélem így világosabb, de a legfontosabb, hogy ahogy fogalmaztál, a “nagyképű, másokat lenéző bunkók” nem vonatkozott a profikra, vagy a kereskedőkre, mert ez a dolguk, így van ez rendjén.
          Amit magadra vettél, az – sem jelentette azt amit az imént idéztem 🙂 – olyan irományokra vonatkozott, amit inkább a fetisizmus kategóriába sorolnék, nem a horgászatba. Ténylegesen olvastam olyan leírást, ahol a négy megemlített wobbler árának utána nézve hasadtam meg, mert 70.000.- forintot tett ki a négy apró csecsebecse. Abba most ne is menjünk bele, hogy horgászat közben realizálható-e ez az érték. De ennek nincs is jelentősége és akik csak ilyennel tudnak horgászni, azoknak ez szíve joga és ettől ők még nem bunkók. Inkább fogalmaznék úgy, hogy én más világ vagyok és arra próbáltam rávilágítani, hogy senki ne érezze magát rosszul a vízparton, mert egy jó ötezer forintos bottal is épp annyi halat lehet fogni, mint a kétszázezressel. ( A nüanszokba most ne menjünk bele ) Szóval egy kezdő, érdeklődő – magamból kiindulva – nagyon kíváncsi olyan leírásokra, ahol egy “civil” mesél a jó áron hozzáférhető felszereléséről, ami megszeretteti magát a technikát és nem elveszi az ember kedvét a további próbálkozásoktól.
          Hát, valahogy így…

          Amúgy most már felcsigáztál az ötezer forintos bottal, megírhatnád, hogy mi az. Ötezerért tuti rendelek egyet. (Akár privibe is jöhet.) Ha forgalmazod is, akkor már meg is rendeltem. Tényleg kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás