Ezzel az írással is szeretném tovább fokozni a késztetést minden Németországban élő horgásztársamban, hogy nekilásson a német horgászigazolvány megszerzésének. Kapitális bajor halakkal nem áll módomban pózolni (egyenlőre J), kárpótlásul viszont leírom első horgászatomat a helyi horgászklub egyik zárt vízterületén, aminek ha találó címet kellene adnom, így hangzana; Töketlenkedésem a töklevelesben… Tartsatok hát velem Bajorországba, a Reibersdorfer See-re. Ez volt az első olyan vízterület ezen a vidéken, ami minden szempontból olyan horgászatot ígért, mintha otthon lennék és persze, hogy ez alázott le hét fárasztásból három gyerekpontyos eredményével a porba.
Tehát Bajorországban járunk, a Duna világában és történetünk helyszíne egy régi holtág maradvány, egy U alakú tó a Dunától nem messze. Az, hogy ez a vízterület valaha a Dunához tartozott, csak onnan gyanítható, hogy egyéb folyam nincs a környékén, viszont szélességéből adódik, hogy biztosan nem volt a Duna fő ága. Nagyjából Kis-Tisza méretet kell elképzelni buja élővilággal. Igen, pont olyan, mint a Kis-Tisza a Tisza-tóban. A víz áttetszősége is olyan, mint otthon.
Sok környékbeli vízre jellemző, hogy átlag másfél – két méter mélyre simán belát az ember, ami számomra még szokatlan. Át kell gondolni a régi jól bevált technikákat. Korábban nagyokat röhögtem például a hínárt utánozó horogelőke zsinórokon, amit egyenesen parasztvakításnak gondoltam és most lám, azt hiszem, ki kell majd próbálnom. Viszont azt is el kell mondanom az áttetsző vízről, hogy ilyen vízben fárasztani; hogy közben az ember teljes pompájában gyönyörködhet az életéért küzdő halban, ahogy minden erejével tolja magát előre, ahogy forog a víz alatt, megrázza fejét… fú, most is kiráz a hideg, ahogy leírom. Hatalmas élmény.
De térjünk vissza jelenlegi helyszínünkre. Amit még fontos tudni a területről, hogy szigorúan védett természetvédelmi terület, ami a helyi horgászklub kezelésében áll. A vizet csak klubtagok látogathatják, csak napijeggyel, aminek ára 8 € azaz úgy 2.400.-Huf. Horgászni csak a 12db. horgász-stégen lehet és természetesen egy napra csak ugyanennyi napijegyet adnak ki. Valamint érdekesség még, hogy rablóhalra horgászni kizárólag Szeptember 1. és December 31. között megengedett. Ebből adódik, hogy Szeptemberben egy hónapos várólista van a napijegyekre és persze egy hónapig megszállottan kapálják a pergető horgászok a vizet.
Reibersdorfer See, Bayern
Épp két hetes kényszerszabadságomat töltöm, aminek első hetén hazalátogattam Magyarországra. Hazafelé tartok bajor otthonomba kis családomhoz, csomagtartómban Rigó Attila cimborám vadonat új Döme Gábor féle SPRO River Feeder 3,9 botjával és tudom, hogy holnap hajnalban horgászni megy, úgyhogy megcsörgetem, hol adhatom át a botot, hogy holnap már használhassa. Azt mondja, végre kapott napijegyet a Reibersdorfer See-re, úgyhogy nem is gondolkodom tovább, holnap hajnalban kiviszem neki, hogy egyből ki is tudja próbálni, én pedig szemügyre vehessem ezt a vizet közelebbről. Kicsit izgulok, mert én beszéltem rá a botra. Ő bojlis és süllőző mesterként most kezdte a féderezést, mert a helyi viszonyok között egyértelműen ez a technika a leg praktikusabb. Szeptember vége van, a levegő hőmérséklete már hetek óta 15-20 fok körül mozog és a vizek is már 16 fok alatt vannak. Azért kell csak korán menni, hogy jó helye legyen az embernek. Amikor én kiérek, Atilla épp a második dévért írja be a fogási naplóba. (itt azt is azonnal be kell vezetni és összesen 10 darab fehérhal fogható egy nap) Átadom a botot, ő összetolja és meglengeti. Kaján vigyor jelenik meg az arcán – reszkessetek dunai márnák! Még a nyele is rúgja magát, ahogy suhintom. – jó érzés, hogy nem okoztam csalódást a választással. Atilla lengeti, suhogtatja és elismerően vigyorog. Míg ő folytatja a pecát, én megnézegetem a horgászhelyeket. Amolyan tökleveles, bedőlt fás, nádasos, szakadt partos igazi vadvíz. Ez az én világom. Meg is fogadom, hogy holnap nyitásra ott vagyok a horgászboltban és megpróbálok napijegyet venni. Később Attila hív, hogy a végeredmény még két dévér és a nádas széléből Halibut pelletre egy három kilós nyurga. Hm. Még mindig büdös megy ilyen időben?! Ebből is látszik, hogy kocahorgász vagyok, mert én már biztos az édeset erőltettem volna.
Ez az én világom
Másnap reggel fél tízkor már a parton vagyok. A leg szimpatikusabb helyeket már elfoglalták, ezért úgy döntök, a maradékból a leg ígéretesebb helyet választom annak ellenére, hogy a stég előtt úgy öt méterig összefüggő tökleveles van.
Egyszeri kocahorgászunk úgy gondolkodik (itt a dramaturgia és az önirónia megkívánja, hogy átváltsak egyes szám harmadik személyre J ), hogy a halak biztosan ott lesznek a tökleveles szélében. Először lássa meg, milyen halakat csalhat a horogra, aztán majd meglátja hogyan boldogul a szákba tereléssel ezen a nehéz terepen.
Nehéz pálya
Jó magyar főtt kukoricával hősünk csinál is két etetést jobbra – balra a stég előtt a leveles szélébe, mert a Tisza-tavi tapasztalat azt mondja neki, hogy ilyen helyen a nyílt vízen időpocsékolás próbálkozni, mert a halak bizony ott portyáznak a rejtekadó ’dzsindzsás’ mentén. Kell, hogy menjen a kukorica, az itt élő orosz horgászok előszeretettel alkalmazzák. Halibut pelletet idő hiányában sajna nem sikerült beszerezni, de van rákos – tintahalas 10-es méretben, ami felkerül a jobb oldali, EH féder horgára és az etetésre is néhány szem. Az etetőkosárba a jól bevált Vad szilva Pellet-mix kerül némi kukoricával spékelve. A másik MH féder botra ugyanúgy Vad szilva Pellet-mix, de a horgon is szilvás kukorica. Aztán várakozás. Na ja, egyszeri horgászunk joggal gondolja, hogy még nem ért be az etetés. Már az összes csali variáció kilőve, de még mindig várakozás…
Az unatkozó matatás közben a szerelékes tálcán meglátja egyetlen, a legutóbbi horgászatról utolsóként megmaradt Halibut pelletet, 20-as méretben. No, nem is kell több hősünknek, a MH fédert felcsalizza és mivel ez a pellet hosszú órákon át megbízhatóan csalogat, úgy dönt, ezzel a bottal kereső horgászatba kezd. Első célpont a szemben lévő partszélt szegélyező töklevelesben egy nagyjából egy négyzetméteres öböl. Ez a kisebbik bot már régi jó szolga, összeszokott páros a horgász és botja, úgyhogy a dobás pontos, az öbölben landol a szerelék fél méterre a levelektől. Hősünk megveregeti vállát, ezt úgy csináltuk, mint a nagyok. Tökéletes célpont és tökéletes kivitelezés. Mintha nem is kocahorgászok lennénk.
Néhány perc telik csak el, bólint a feederspicc és a nyeletőfék határozott és egyenletes ciripelésbe kezd. Igen, így kell ezt csinálni emberek! – gondolja hősünk és gyorsan reagál a kihívásra, mert az ellenfél nyilván a rejtekadó dzsindzsás felé fog menekülni. Így is van. Az akasztást a levelek szanaszét borulása jelzi. Bot oldalra; ki kell fordítani. Sikerült. A jó 5-6 kilós potyka felcsapódik a felszínre és kifordul a nyílt vízre. Innen a szokásos potykatánc kezdődik, elindul oldalra és mire hősünk fellélegezne, hogy akkor majd itt a nyílt vízen kifárasztja ellenfelét, az hirtelen irányváltással, tőgázon átrongyol, egyenesen a stég mellé a sűrűbe. Hősünk, mint őrült kurblizza be a zsinórt, de a hal olyan tempót diktál, hogy esélye sincs az irányításra. Amikor újra határozottan feszül a zsinór, akkor az okoska pontyocska már úgy befúrta magát a szárak közé, hogy mozdítani lehetetlen. Patt helyzet. Oké, nincs mese, engedni kell, hogy megmozduljon. A potyka megérzi, hogy itt a ziccer és ki is használja. Még egy húzás, majd fordul egyet és csend.
…aztán kocahorgászunk szép lassan eszmél, ahogy az adrenalin drogként szétárad a testében. Jajjj, de jó érzés ez, akkor is, ha nem lett meg. A pillanatnyi csalódást sebes újracsalizás követ. Sajnos a Halibut pellet oda lett az előző tökölésnél, így két szem 10-es, kagylós – tintahalas bojli kerül fel. Szemben van úgy öt jól kivehető öböl a levelesben. Ezt az elsőt egy időre kilőttük, majd később újra próbáljuk – okoskodik hősünk. Pontos dobás a következő öbölbe. Közben kocahorgászunk már fejben írja is a következő cikkét, amiben a hatalmas bajor pontyokat fogja bemutatni a démosznak. Hiszen a taktikaváltásra hamar jött a kapás, szép potyka, ígéretesen kezdődik a nap.
Nem kell sokat várni, újabb kapás. Ez már ideges, rángatós. Bevágás. Meg van. Dévér persze. Kiló körüli. Hát igen, kicsi a csali, de most nincs nagyobb. Újracsali, vissza az öbölbe. Az extra hevi féder a rendszeres újradobálás és csali változtatás ellenére, azóta is az etetésen szunyókál. Ezért a másik botnak is új helyet keres hősünk. Jobbra, szintén egy öböl a cél. No, ez a bot viszont új szerzemény, még nehéz ügy a pontos dobás. A szerelék pont egy méterrel kijjebb az öböl szájától landol. Hm. Tanakodás. Bolygassuk, hagyjuk??? A Tisza-tavi tapasztalat azt súgja, át kell dobni és hősünk pontosan tudja, hogy ’D ügynök’ is ezt tenné a Vadvízi kalandok című sci-fi sorozatban. Mégsem teszi, mivel egyáltalán nem biztos, hogy a következő dobás pontosabb lesz és nem nagyon kellene szétzavarni a halakat.
Hisz ez még gyerek
A kisebbik boton újabb kapás. Meg van. Oldalra indul, nem nagy, de tükörponty. Sallangmentesen szákba kerül. 1.6kg, 43 cm. Neki már halnia kellene, mondja a bajor törvény, mert méretes és partra került. Hm. Mindenképp meg fogom kérdezni a halőrt, hogy most tényleg megbüntetne, ha látná, hogy visszaengedem? Hisz még gyerek. Újracsali, vissza a helyére. Gyorsan jön még egy dévér. Na jó, akkor nincs mese az EH fédert is be kell dobni az öbölbe. A dobás hosszú lett. A töklevelek közé csapódik a szerelék és hősünk bármily gyorsan is próbálja visszarántani még a víz tetején, már késő. Amikor a zsinór el kezd pengeni, akkor már bosszankodik hősünk, mert itt bizony valami szakadni fog. …és szakad is. Oda a jó pelletkosár ami csak azért bosszantó, mert itt nem lehet ilyet kapni. Oké, hagyjuk az etetőkosarat, úgyis csak bajt okoz a dzsindzsásban. Felkerül egy gubancgátlós ólom és alá a horog. Upsz, viszont a PVA elfogyott és a csúzli szervízben van anyunál, mert elfáradt a kosara. Mi legyen?
Attila mesélt a „bajor paraszt PVA”-ról. Befőttes gumira felfűzni a pellet, bojli fűzért, hogy a gumi jól kifeszüljön, majd utolsóként lezárni a végét a gumi hurkába helyezett kockacukorral. A másik végén a hurkot pedig egyszerűen a karabinerbe. No, nyilván nincs a népnél kockacukor horgászat közben, de a kenyérhéj is tökéletes. Működik.
A „bajor paraszt PVA”
Be vele a jobb szélső öbölbe. No, ez a dobás sem igazán pontos. De a tökleveles síkjában landol az öböl szája előtt. jó lesz. …és a becsapódással egyidejűleg a másik bot nyeletőfékje egyenletes ciripelésbe kezd. Ajjajaj, itt a méter széles stégen nem olyan fürge az ember. Egy figyelmetlen mozdulat és már csobbanunk is. Mire tesze-tosza kocahorgászunk bevág, a hal már vagy négy métert befűzött a töklevelesbe, de azért meg van. Pár perces forgolódást még bír a szerelék, de aztán csak lemarad a hal. Kocahorgászunk már kezd frusztrálttá válni a sok kudarctól, pedig a feketeleves csak most jön. Annyit mindenesetre tisztáz magában, hogy akármilyen kényelmetlen is az egy méter széles stégen szerelni, csalizni, bizony úgy kell berendezkedni, hogy a botok egy pillanatra sem lehetnek felügyelet nélkül, mert a tökös mellé dobált szerkóra érkező kapásra villámgyorsan kell reagálni és a motyó erejéhez képest a maximum erővel kell kezdeni a fárasztást. Mintha nádi pontyoznánk.
Miközben kocahorgászunk mélán csámcsogja tapasztalatait, az EH féder nyeletőfékje megszólal. Egy kemény, fitt bevágás időben, és akad is a hal rendesen. A fékerő az előző tapasztalatokra alapozva a biztonságos maximumra állítva. Ennek ellenére a bevágás után a fék komótosan, de határozottan engedi a zsinórt a feltartóztathatatlan erő után. Hősünk újai a dobon adják a kritikus határ közeli plusz fékerőt, közben a 3.9 méteres erőkarral kormányozza a halat. Az szépen enged is, feladja azt a szándékát, hogy befúrja magát a sűrűbe, de töretlenül folytatja útját a nyílt vízen. A szerelés a határain dolgozik, vagyis ebben az esetben a 6,9 kg. szakítószilárdságú előke, mínusz csomó a határ. Majd jön a nagy meglepetés. a hal beúszik a meder közepére és leül. No, nem kéne hagyni, hogy sokat pihegjen, gondolja egyszeri horgászunk. A nagy izgalomban persze még nem is tudatosult, hogy a ponty nem így viselkedik, ez a harcsa stílusa. Ami nem is nagyon meglepő a rákos-tintahalas csali kapcsán. Szóval hősünk próbálja emelni, mozdítani, de mintha öles akadóban ülne a horog. Épp azon mélázik, hogy az extra hevi féder karikában, milyen szép látvány, amikor érzi, hogy lüktet a tömeg a zsinór végén. Egy ösztönös pendítés a damilon és a lüktetés olyan elementáris tolóerővé válik, amit lehetetlen ilyen zsinórral fékezni. A hal komótos lüktetéssel halad a vízi növényzet felé. Ebben a pillanatban a horgász már érzi, hogy ehhez az ellenfélhez most nincs felkészülve. A kemény bot karikába, az újak szorítása fokozódik a dobon és a horgász egy pillanatra elmélázik, hogy milyen hihetetlen nagy erő ez a 6,9 kg.-mínusz csomó. Aztán a következő lüktetésbe beleszakad az előke és a horgász minden büszkesége is.
Hazafelé csendes az út. Csak lassan élednek újra az emlékek és egyszer csak bevillan, hogy otthon van lezsírozva egy tekercs 0.35 – ös fonott. Na az kell ide! Otthon szerelés. Felkerül a harcsázásra szánt zsinór, előke gyanánt a vékonyabb 22kg. szakító szilárdságú fonott, ami eredetileg dobóelőke volt. Rajta mindössze egy megütköztetett gubancgátlós ólom és a végén egy bivaly vastaghúsú bojlzó horog. Hazafelé még egy csomag húszas halibut pellet is kerül a horgászboltból..
Másnap egyszeri horgászunk felvértezve a brutál szerelékkel érkezik a partra. Most már lehetne válogatni a helyekben, de a tegnapi kaland csúnyán beégett a büszkeség palettába és hát vert hadként csak nem adhatja fel az ember fia, így nem kérdés, újra ugyanott telepszik le. A taktika természetesen ugyanaz. Az öt öböl szisztematikus ostroma, a két középsővel kezdve. A csali egyértelműen a halibut pellet. Két szem a husi horog alá fűzve, etetésként a tegnap jól vizsgázott bajor paraszt PVA. Ebből két fűzér mindig bekészítve, a kispanolt gumi végébe beakasztva a fűzőtű, a másik végébe ahova a vékony kenyérhéj fog kerülni, szintén beakasztva a fúró nyele. Csalizáskor csak egy mozdulat betenni a kenyérdarabot és a fűzőtűvel beakasztani a karabinerbe. Így a gumi sem marad ott a fenéken.
– Ez nálam alap. Nem hagyok semmit a vízben. Sem! Mindannyian szakadunk be, de az nem szándékos tevékenység. Épp elég az is a vizeinknek. Nyilván ebben a helyzetben sokan feltennék az elhagyós ólom végszereléket. Engem bosszant ez a módszer, főleg amikor utána öntömjénezve engedik vissza a halat, lefitymálva a „húshorgászt”, hogy ők bizony természetvédők. Számoljunk csak egy kicsit kedves „természetvédők”! Vegyünk csak egy-egy horgászt éves szinten a két hétvégi napra, aki csak 30 grammos ólomból kettőt hagy bent a vízben. Az tíz év alatt több mint 120 kg. azaz százhúsz kilogramm nehézfém egy tóban. De ha csak a tizede kerül be, az tizedével is jobb helyzet? Maaargit! Nóóóóóóóóóóórmális??? Ha már valaki elhagyós szerelékkel horgászik, akkor – könyörgöm – a nehezék ne ólom legyen. Már lehet kapni nem ólom alapú súlyokat, de egy óriási anyacsavar is pont megteszi és nem nyírja ki alattomosan az élővilágot!
No de maradjunk egyszeri horgászunk élményeinél. Ez a nap már más lett, mint ez előző. A taktika kidolgozva. Halibut pellet az öblökbe. Az első két kapás eredménye meglepő módon két dévér lett.
A pimasz dévér
A hatalmas, vaskos kampó és a két szem huszas pellet ellenére simán, tökéletes, alsóajkas akadással két, alig kiló körüli dévér. Majd egy kapás, ami nem akadt. Hősünk higgadtan nyugtázza, hogy a fonott ellenére bizony keményebben kell bevágni, hogy a husi horog átüsse az ellenfél száját. A következő kapásra kemény bevágással válaszol. Nem nagy a tükrös, de akkorát hancúrozik az akadálypályán, hogy igazán jót mulat horgászunk és elismerően pacskolja meg a két kilós, kemény kis legényt, szákolás után.
– Aztán megjelenik valaki, városi ruhában, érdeklődve. Egy orosz horgászember aki még nem járt itt, de mivel a Duna már hónapok óta kritikusan alacsony, új horgászhelyet keresve talált rám. Gyorsan el is kezdem faggatni az élő-dunai horgászatról. Nagyon ígéretes tapasztalatai vannak, de a vízszintnek legalább másfél méterrel magasabbnak kell lenni ahhoz, hogy érdemes legyen próbálkozni. Ott pedig a szint már legalább három hónapja nem járt. A parton beszélgetünk, a stégen nem férnénk el ketten. A beszélgetést a nyeletőfék szakítja félbe, de mire odaérek már késő. Nem akadt. Az élménytől viszont vendégünk gyorsan megkérdezi, hogy hol veheti meg a napijegyet és már el is viharzott, hogy jön is vissza.
A következő kapás az EH féder botra érkezik. A kemény bevágás és azonnali betámasztás meg is hozza gyümölcsét. Egy komoly ellenfél akadt horogra. Határozott, kemény meccs következik. A zsinórszakadástól nem nagyon kell tartani, az Okuma Distance Carp „schaffhausen” fékrendszere az Extra Heavy kőkemény ereje melletti feszes rugalmassága megnyugtató pumpát alkot. A bottöréstől sem kell félni, a fonott kötél és nagyon szigorú fékbeállítás mellett sem.
Egyszeri horgászunk élete legnagyobb meccse következik. Ez az, amit nehéz lenne leírni. – Tudjátok miről beszélek, nemde?! – Hosszú percekig tart a küzdelem.
Az ellenfél nem adja meg magát, mint egy bulvár bojlis sztárponty aki már az összes menő horgásszal lefotózkodott, neve van már és már úgy jön partra, mintha Carpf Darvin elmesélte volna neki, hogy – ez a jövő mezei pontyok; ha jó kaját akarunk zabálni akkor be kell vállalni azt a kis huzavonát a madzaggal, meg mosolyogva, uszonyokat meresztgetve a szemünkbe villogást, meg a kattogtatást. Szóval nem. Ez egy igazi vidéki keménylegény. Olyan, amilyenek a Tiszában is élnek. Nagyon izmosak, nagyon keményen harcolnak az életükért és az utolsó csepp erejükig küzdenek, taktikáznak hátborzongató vehemenciával. Tiszteletreméltó ellenfelek. Egyszeri horgászunk ezekért a küzdelmekért jár a vízpartra, a kilogrammok és centik indiferensek.
Kb. húsz perc és számos nagyon meleg pillanat után úgy tűnik fogytán az ereje. Hősünk ezt a pillanatot használja ki, hogy bevezesse a stég elé a felszín közelében. Itt persze még utoljára összeszedi minden erejét az akkorra már nagy tisztelet kiérdemelt ellenfél, de már legyőzöttként. Egymás szemébe néz a két ellenfél. A horgász vérében az adrenalin mellett a dopamin és endorfin hormonok szabadulnak fel, amit diadalittas élményként realizál hősünk. Gyönyörű, bajszos demizsonszáj pipál a szák előtt, nyolcvan centi feletti, szinte réz-sárga tőponty testben folytatódva. Egyszeri horgászunk már látja, amint látványos sztárfotóval igazolhatja kétnapos tortúrájának legendáját, a fejben már megíródott beszámolójához.
A szák a hal alá csúszik, de a stégre, csak függőlegesen lehet emelni. Kocahorgászunk a legutóbbi nagy pontyánál fogadta meg, hogy lecseréli a merítőhálót, mert harmadszorra sikerült megszákolni a termetes halat. Ez a hal pedig, így függőlegesen, egyszerűen nem fér be a szákba. A súlypontja kint marad és az emelésre ki is fordul a hal. Horgászunk azonnal meríti újra a hálót, de hirtelen megszűnik a terhelés a boton. A gyönyörűség elsiklik a mélybe.
– uhh. Na jó, abban a pillanatban valóban nem volt őszinte a mosolyom. Meg hát rám is varrhatja kedves olvasó, hogy Háry János tizenharmadik reinkarnációja vagyok. Nem baj. Az élmény! Az élmény az enyém.
Komoly akadálypálya
Legyőztem és nem egy focipályányi kopár medrű kádban, hanem egy nagyon nehéz, töklevelekkel, bedőlt fákkal teli akadálypályán. Óriási élmény volt és csak a dicsekvő fotó maradt le, ami számomra nem von le semmit az értékéből. Aki már átélt ilyet, az úgyis tudja miről beszélek, a fotómmal pedig úgyis kismiska lennék a honlapon látható Góliátok mellett.
…aztán az anyatermészet látva kitartásomat, megkönyörült rajtam. Megajándékozott még egy négy kilós potykával, – ami után összepakoltam és elővettem a pergető botot, mert a rablókra is kíváncsi voltam – és kaptam még két szerényebb csukát is, hogy elégedetten gondolhassak vissza erre a horgászatra.
A vigaszdíj
Nehéz lenne leírni, mit is érzek a kétnapos kaland kapcsán. Nyilván van bennem némi csalódottság – magammal szemben – mert csodás halak fogtak ki rajtam, no de hát így tanul a kocahorgász. Mind e-mellett hihetetlen kalandosra sikerült ez a két nap. Taktikáztam, technikáztam, emlékezetes meccseket vívtam. Mintha kifogtam volna két jó napot a Tiszán.
Szóval így zártam a két napot. 8-10 db. kiló körüli dévér, 3 ponty (1,6 – 2 – 4 kg) és két csuka (30-40 cm), valamint óriási élmények. Biztos, hogy visszajáró vendég leszek, mert hatalmasra nőtt a szememben ez a pici kis tavacska.
